Zentrum für Sprache, Bildung und Kultur
            Képző Központ nyelv, kultúra               és az oktatás területén
  • Magyar
  • Deutsch

A résztvevők elvárásai

 

Kedves Mária!

Nagyon örültem a levelednek, hiszen előre ritkán kérdezik meg az embertől, hogy mit szeretne tanulni és ez bennem egy nagyon pozitív érzést indított el. Úgy érzem, végre őszinte lehetek. Szeretem a német nemzetiségi kultúrát, a német néptáncot, szeretem átadni is, de mindig problémát okozott a tananyag megfelelő kiválasztása, úgy hogy keresgéltem a youtubon kisebb sikerekkel találtam is tanítható tananyagot. Már több éve nem tanítok német néptáncot és el kezdett "hiányozni". Láttam a kiírást erről a továbbképzésről és döntés született bennem, hogy tovább szeretnék lépni még többet szeretnék tudni, így jelentkeztem . Szeretnék több játékot, apró fogásokat megtanulni, ötleteket kapni, hogyha újra tanítanám bátrabban tudjak nyúlni az anyaghoz, merjek saját ötletet is belevinni. Így olyan órát tartani, amit a gyerekek és én is élvezünk, hiszen a mai gyerekek figyelmét másképp kell lekötni, ehhez viszont szükség van még több játék ismeretére és tudására. A tanóra alatt is kell a váltás a változatosság ,ehhez viszont a tudásomat felületesnek és kevésnek éreztem, talán ezért is hagytam abba. A jövőben pedig, ha újra tanítanám, szeretnék magabiztos lenni. A segítségetekkel elsajátított anyagból "kincseskamrából" sok-sok kincset előásni. Ahhoz, hogy jövője legyen egy nemzetiségnek nem szabad veszni hagyni a tánckultúráját sem, hiszen ismerve a múltját, élővé tenni a jelenét, lehet csak jövője egy népcsoportnak.

Éva

 

 

Kedves Mária, 

a képzéstől szakmailag azt várom, hogy az osztályaimban önálló koreográfiát tudjak összeállítani, betanítani, valamint az óráim élvezetesek, és vidámak legyenek, magánemberként pedig szeretnék a sváb gyökereimhez visszatalálni, kicsit "újraélni" a gyerekkoromat. 

Üdv,

Zsuzsa 

 

Kedves Mária!

Köszönöm a bíztató és pozitív, motiváló gondolatokat, még nem is ismerjük egymást, de már az e-mailjeidből is érzem jól döntöttem, hogy jelentkeztem a képzésre! Alsós gyerekeknek tanítok németet és mellette táncot, ami nem rendszeres, csak ha műsorra készülünk. így most is aktuális a napjainkban mivel készülünk a Márton napra! 8éve csinálom minden évben, szüreti felvonulás meg a pünkösdi műsorban szoktunk még fellépni, próbálok mindig újat, de bevallom egyre nehezebben tudok újat találni, ami nem volt még! A Helmut Heil fele táncokat már kevésbé veszem elő, mert az a tapasztalat, kicsit már unja a közönség, hiszen minden csoport azt táncolja, de azért minden évben sikerül kicsit megújulni. Úgy érzem ez a képzés most nagyon jókor fog jönni és nagyon hasznos lesz, amiből majd rengeteg ihletet ötletet kápók, es felhasznosíthatom őket! Szóval! Várom a szombatot!🙂

Üdvözlettel, Gréta

 

Kedves Mária!

 Nagyon köszönöm, hogy ilyen érdeklődő vagy velünk kapcsolatban.

Én azért jelentkeztem hozzátok a képzésre, mert szeretném átvenni a tánc oktatását nemcsak alsó, hanem felső tagozaton is. Jelenleg még gyesen vagyok harmadik gyermekemmel és következő szeptembertől térek vissza a munkába. Sajnos mostanában nem igazán maradt táncoktató az iskolában. Több, mint 20 éve táncolok Hartán a hagyományőrző néptánccsoportban. Szívügyemnek érzem a táncot és át szeretném adni minden évfolyamon. Meg szeretném a gyerekeknek mutatni, hogy a tánc nem „égő” és kellemetlen dolog, amit muszáj, hanem egy csodálatos dolog, ami szebbé és vidámabbá teszi mindennapjainkat. Felső tagozaton főleg! Eddig ott nem volt, de örültek a kollégák a lelkesedésemnek. A tánccal annyi minden mást lehet átadni. Csapatot kovácsol össze, egymás iránti tiszteletre tanít és összeköt. A képzéstől pont azt várom, amit leírtál és amit én szeretnék megvalósítani és elérni. Ezért a többi továbbképzésetek is érdekel, hogy minden évfolyamon elsajátíthassam a tanultakat. Sokan csak nyűgnek élik meg sajnos, hogy benne van az órarendben. Ezt szeretném megváltoztatni.

Köszönöm a lehetőséget, hogy elmondhattam a gondolataimat. Várom a szombatot.

 Nelli

 

  • Aktuális
  • Rólam
  • Online házifeladat segítség/német-magyar/
  • Musikgarten-Babymusik
  • Hírlevél
  • Felolvasó estek
  • Blog
  • Továbbképzések
  • Módszertani szemináriumok
  • Tánc
    • T01 Német néptáncoktatói képzés
    • T01 vélemények
    • T02 Német néptáncoktatói képzés
    • T03 Német néptáncoktatói képzés
    • T04 Német néptáncoktatói képzés
    • T05 Német néptáncoktatói képzés
    • T06 Német néptáncoktatói képzés
    • T07 Vizsgaelőkészítő szeminár
    • Szakdolgozat/ Diploma munka
    • T08 pedagógiai alapismeretek
    • T09 "Gyere táncolj velem!"
    • T10 Táncolni öröm!
    • Visszajelzések
  • Népismeret
  • Nyelvi fejlesztés zenével képzések
  • Nyelvi fejlesztési képzések
  • Archívum
  • Projektek
  • Nyelvoktatás
  • Cégismertető
  • Kapcsolat
  • Impressum
Impressum | Datenschutz | Cookie-Richtlinie | Sitemap
Anmelden Abmelden | Bearbeiten
  • Magyar
    • Aktuális
    • Rólam
      • 28 Jahre Methodikzentrum
      • Maria Herceg-Kóthy
      • Michael Stürmer
    • Online házifeladat segítség/német-magyar/
    • Musikgarten-Babymusik
      • Zenei fejlesztés
      • A zene mint világnyelv
      • Az érzelmi és értelmi fejődés támogatása
      • A korai zenei nevelés pozitív hatásai
    • Hírlevél
      • Hírlevél igénylés
      • Hírlevél lemondás
    • Felolvasó estek
    • Blog
      • Házi feladat 1.rész
      • Házi feladat 2. rész
      • Házi feladat 3. rész
      • Hogyan kezdjem el a táncoktatást ?
      • Mi köze az almáspitének a táncoktatáshoz?
      • Digitális oktatás
      • Online nyelvoktatás
      • Neked is voltak már idegesítő „félelem” gombócok a hasadban?
      • Az otthon íze
      • Hisztis a gyerek? No, de mitől?
    • Továbbképzések
      • Felvételi beszélgetés
      • Vélemények
      • Info Szemináriumok
    • Módszertani szemináriumok
      • Legyél a legjobb tanár, tréner!
    • Tánc
      • T01 Német néptáncoktatói képzés
      • T01 vélemények
      • T02 Német néptáncoktatói képzés
      • T03 Német néptáncoktatói képzés
      • T04 Német néptáncoktatói képzés
      • T05 Német néptáncoktatói képzés
      • T06 Német néptáncoktatói képzés
      • T07 Vizsgaelőkészítő szeminár
      • Szakdolgozat/ Diploma munka
      • T08 pedagógiai alapismeretek
      • T09 "Gyere táncolj velem!"
      • T10 Táncolni öröm!
      • Visszajelzések
    • Népismeret
      • Miért fontos a népismeret?
      • N 01 Német népismeret
      • Vélemények N01
      • N0 2 német népismeret
      • N 03 német népismeret
      • N 04 német népismeret
      • N 05 német népismeret
      • N 06 német népismeret
    • Nyelvi fejlesztés zenével képzések
      • Klasszikus zene az oktatásban
      • Musikgarten Kindermusik oktatói képzés
      • Musikgarten-Babymusik oktatói képzés
    • Nyelvi fejlesztési képzések
      • Kamishibai
      • Iskola előkészítő program képzés
    • Archívum
      • A résztvevők véleményei
      • T02 képzés 2016
      • T03 képzés 2019
    • Projektek
      • Gyerekekkel a békéért
    • Nyelvoktatás
      • Ingyenes egyéni megbeszélés
      • egyéni nyelvoktatás
      • Online nyelvoktatás
    • Cégismertető
      • Referenseink
    • Kapcsolat
    • Impressum
      • Disclaimer
  • Deutsch
    • Aktuelles
    • Über uns
      • 28 Jahre Methodikzentrum
      • Maria Herceg Kóthy
      • Michael Stürmer
    • Projekte
      • Mit Kindern für Frieden
      • Frei Day
    • Ausbildung für OGS
      • OGS-Ergänzungskraft
      • OGS-Fachkraft
    • Erziehung durch Musik
      • Musikgarten-Babymusik
      • Musikalische Förderung
      • Förderung: der emotionale und intellektuellen Entwicklung
      • Was wir erreichen möchten
      • Weltsprache Musik
      • Musikalische Früherziehung
    • Methodische Seminare
      • Online Hausaufgabehilfe /Deutsch-Ungarisch/
    • Tanzseminare
      • T01 Ungarndeutsches Tanzleiterseminar
      • T02 Ungarndeutsches Tanzleiterseminar
      • T03 Ungarndeutsches Tanzleiterseminar
      • T04 Ungarndeutsches Tanzleiterseminar
      • T05 Ungarndeutsches Tanzleiterseminar
      • T06 Ungarndeutsches Tanzleiterseminar
      • T07 Diplomvorbereitendes Onlineseminar
      • T08 Pädagogische Grundkenntnisse
      • T09 Komm tanz mit mir!
      • T10 Tanzen macht Spaß!
      • Erwartungen
      • Rückmeldung Tanzseminar T 02
      • Termin für die Titelabgabe der Diplomarbeit
      • Rückmeldungen
    • Volkskundeseminare
      • N01 UD Volkskunde -Methodik
      • N01 Rückblick
      • N02 UD Volkskunde-Methodik
      • N02 Rückblick
      • N03 UD Volkskunde
      • N04 UD Volkskunde
      • N05 UD Volkskunde
      • N06 UD Volkskunde
      • Volkskunde
      • Internetadressen
    • Sprachförderung mit Musik
      • Sprachförderung im Kiga
      • Klassische Musik im Kiga
      • Musikwichtel, Musik im Kita
    • Sprachförderung mit Tätigkeiten
      • Kamishibai
      • Vorschule
    • Club der Pädagogen
    • Blog
      • Hausaufgabeserie 1
      • adventskranz und brauchtum
      • weihnachtsbaum und brauchtum
      • Schmierblock oder Notizheft?
      • Wie soll ich in der 1-2. Klasse der Grundschule mit derm Tanzunterricht anfangen?
      • Ulmer Schachtel
    • Literaturempfehlungen
      • Natur
      • Erzähltheater
      • Schattentheater
      • Ideenkiste - Erzählanlässe
      • Märchen
      • Singen - Lieder
      • Tanz- und Bewegung
      • Musikbilderbücher
      • Musik und Bewegung
      • Lapbook
      • lebendige Geschichte
      • Weihnachten
    • Kaleidoskop
      • Ulmer Schachtel
      • Lapbook
      • Meditationen
      • Baumgesichter
      • Erzähltheater Kamishibai
      • Lernen im Museum
      • Schattentheater
      • tüchermarionette
      • spielfeld drucken
      • steinspiele
      • steine bemalen
      • Landart
    • Sprachkurse
      • Deutsch DA 1
      • Deutsch DA 1-i
      • Deutsch DA 2-i
      • Deutsch DA 2
      • Aufnahmegespräch
      • Deutsch DB1
      • Deutsch DB1-i
      • Deutsch DB2
      • Einzelsprachkurs
    • Rückblick
      • Seminar A18 - 08/2020
      • Seminar A17 - 07/2020
      • Seminar A16 - 08/2020
      • Seminar A15 - 11/2019
      • Seminar A14 - 08/2019
      • Seminar A13 - 07/2019
      • Seminar A12 - 06/2019
      • Seminar A11 - 10/2018
      • Seminar A10 - 08/2018
      • Seminar A09 - 07/2018
      • Seminar A08 - 07/2018
      • Seminar A07 - 08/2017
      • Seminar A06 - 07/2017
      • Berichte von den Teilnehmern
    • Kontakt
    • Unsere Partner
    • Impressum
      • Disclaimer
zuklappen