Hisztis a gyerek? No, de mitől?    Lehet rajta változtatni?

 

A gyerekek nem születnek rossznak, hisztisnek, fegyelmezetlennek, szófogadatlannak – és mégis mitől vállnak azzá? Hát, megtanulják. Hiszen a szülői nevelés, a szülői viselkedés a modell, az alapján válik azzá.

 

A szülő értetlenül néz, hiszen mindent megad a gyermekének, amit csak a gyerek akar! Nem erőszakol semmit, hagyja a gyerek akaratát érvényesülni.

           Ha nem akar felöltözni, akkor nem kell a gyereknek felöltöznie, rohangálhat pizsamában, ameddig el nem kell indulni otthonról. Akkor viszont gyorsan kell cselekedni, de a gyerek továbbra sem akar. Így hát kezdődik a cirkusz.

           Ha nem akarja a játékait elpakolni, akkor nem kell neki elpakolni, szana-széjjel fekszenek a földön, addig amig anya, vagy apa el nem botlik bennük. Aztán kiabálnak egymással a szülők, veszekednek, hogy kinek lett volna a feladata a játékok elrámolása. Egymást hibáztatják, de semmi esetre sem a gyereket. Hiszen neki nem lehet feladatot adni! Az elején még kicsi azért nem, később azért, mert szegény gyerek, az iskolában agyon hajszolják, így otthon nem kell neki semmit csinálnia. Aztán serdülő korban csodálkozik a család azon, hogy mennyire rendetlen a gyerek, nem csinál semmit és mindent elvár a szüleitől.

           Ha másfél -két évesen már nem akar aludni délután, vagy este, nem kell neki, még pihennie sem, nem „kínozzák szegény gyereket”, este van elég idő nem kell ágyba menni. Csak azt felejtik el, hogy egy kisgyereknek több alvásra van szüksége mint a felnőtteknek, hiszen az alvás alatt dolgozza fel a nap eseményeit, fejlődnek a még ki nem alakult idegpályák, kapcsolódnak az idegsejtek és a testi növekedést is elősegíti az elegendő alvás, pihenés, nyugalom. Így aztán 6-8 óra alvás után, felpörög a gyerek, gyorsan sírós és hisztis. Hamar leesik a vércukorszintje, nem tud figyelni sem otthon, sem az óvodában, sem az iskolában.

           Nem akar reggelizni a gyerek, nem nagy tragédia, hiszen a szülők is csak rohanva kapnak be valamit, későn feküdtünk, későn kelünk, majd a munkahelyen bekapunk valamit, a gyereknek pedig veszünk a péknél friss csokis csigát, aztán majd megeszi az autóban. Pedig a gyereknek nem a friss csokiscsiga a fontos! Fontos lenne, ha a mama, vagy a papa kedvesen ébresztené, ideje lenne mosakodni reggel és felöltözni, a család az asztalnál együtt reggelizne. Lehet, hogy tegnapi a kenyér, de a papa is és a mama is az asztalnál ül és nyugodtan esznek. Családi együttléttel és nyugalommal kezdődik a nap. A család közös étkezése, a szépen megterített asztal, a nyugodt beszélgetés, a nap közös tervezése fontos alapkövei a nyugodt, boldog gyermeki viselkedésnek. Az természetes elvárás, hogy együtt eszünk és megvárjuk egymást, mert tiszteljük és szeretjük egymást. Igen, kell hozzá önfegyelem nem csak a gyerek, hanem a felnőttek részéről is. De megéri! A család, a felnőttek viselkedésükkel, az étkezési szokások betartásával és betartatásával kultúránk egy fontos részét adják át gyermekeiknek.

          Sok szülő fontosnak tartja, hogy azonnal kielégítse a gyermek vágyait, mert azt hiszi, hogy ha nem teszi, gyermeke nem fogja szeretni.

          Legyen bármi, étel, ruha, játék bármi, bár fölösleges, mert hasonló vagy ugyanolyan van már otthon, de amit a gyerek kér, azt most rögtön, azonnal megveszi, odaadja. Pedig tapasztalta már, hogy a gyereknek mindez csak rövid ideig kell, hamarosan félredobja és nem is foglalkozik vele többé. Lassan már nem fér el a sok „fölösleges” játék a szobában, a sok ruha a szekrényben .

        Ha akar egy játék gitárt, ami semmire nem jó, mert nincs hangja, nem lehet felhangolni, de jó drága, megkapja, csak nehogy azt gondolja, hogy nem szereti őt a szülő! Aztán a drága gitár egy óra pengetgetés, próbálkozás után a sarokban hever örökre.

      Ha fagyira vagy tortára vágyik, persze hogy megkapja-AZONNAL- nehogy a gyerek úgy gondolja, hogy nem szeretik. Aztán nem éhes a vacsoránál, nem eszik, nem marad ülve. Ismét hiszti, kiabálás. Majd este 9hkor megéhezik és ennivalót követel, hisztisen , sírva, pedig már aludnia kellene.

 

·       A gyereknek nincs kedve időben lefeküdni, mert keveset játszott anyával-apával, hát nem kell neki lefeküdni, hiszen most tudnak együtt lenni !(21-22h körül) semmi baj, majd alszanak reggel, s ha nem, hát nem. Nem dől össze a világ!

 

Ha nem kapja meg ez a gyerek, amit kigondol, vagy nem az történik, amit ő akar, akkor 2-3 évesen már toporzékol, üvölt, kiabál, visít, ahogy a torkán kifér, karmol, üt, ami belefér. A szülő nem érti, hogy ez miért van így.

 

HÁT IGEN EZ LETT BELŐLE! NEM MAGÁTÓL, VALAMINEK A KÖVETKEZTÉBEN.

 

A mai világban is meg kell tanítania gyereket a fegyelemre, az önuralomra, a türelemre, a kitartásra és a hálára. Ezt persze a szülők is tudják, és mégis nagyon sokszor elfelejtik és „rossz szeretettel” közelítenek a megoldáshoz. Pedig mindezek megtanítása a CSALÁD és a SZÜLŐK FELADATA. Ezt nem lehet átpasszolni az óvodára, iskolára. Ezért fontos a szülői határozottság, a következetesség a nevelésben. De erre persze időt kell szánni és a fegyelem, az önfegyelem a szülők részéről is nagyon fontos. Nem könnyű, de hosszútávon megéri.

 

A gyermek egészséges fejlődéséhez tartozik, hogy tudja és felismerje, betartsa a határokat, a szabályokat. De ezeket fel kell ismertetni és meg kell tanítani neki. Nem úgy születik, hogy például tudja, hogy az asztalnál eszünk és étkezés előtt megmossuk a kezünket. Ehhez szükséges elsősorban a szülői példa, a magyarázat és az ismétlődő gyakorlat. Kontroll hiány, önállótlanság, frusztráció, agresszió a következménye a céltudatlan, következetlen, mindent megengedő nevelésnek.

 A gyereket szeretettel kell nevelni, tanítani úgy, hogy személyiségjegyeit figyelembe véve segíti a szülő és határozottan irányítja.

 A gyereknek biztonságot jelent:

- a STRUKTURÁLT NAPIREND

 - a KIALAKÍTOTT SZABÁLYOK, SZOKÁSOK, ÜNNEPEK.

          A szülőnek időt kell szánni gyermekükre, függetlenül a korától. A gyermeknek korától függően mindig másra van szüksége. A SZÜLŐ feladata, hogy jól, értelmesen, szeretetteljesen használja ki a korosztályok adta lehetőségeket. Természetesen a kis gyermeknek másra van szüksége, mint egy serdülőnek, vagy a felnőtt gyermeknek.

          Ha a szülő valós időt(nem csak testben, hanem lélekben is ott van és a gyermekére összpontosítja a figyelmét.)  szán a gyermekére, strukturált napirendet állít össze és valósít meg, a CSALÁD és az OTTHON visszanyeri fontosságát, következetesen betartja és betartattja a felállított szabályokat, rövid idő alatt csökken, majd elmarad a hiszti és gyermek kiegyensúlyozottá válik.

 

Nem hiszed? Próbáld ki, már egy hét után látod, érzed az eredményt.